Betűméret

Helyi Építési Szabályzat

HÉSZ

Tűzgyújtási rendelet

Tűzgyújtási rendelet

Bejelentés köteles tevékenységek nyilvántartása

Időjárás

,


Apparent:
Páratartalom: %
Szél:
Széllökések:
Napfelkelte:
Napnyugta:
Előjelzés
Nap

Szél:
Széllökések:
éjszaka

Szél:
Széllökések:
 

Házicérnák Foltvarró Műhely

“Házicérnák” Foltvarró Műhely

Történet
A Háziipari Műhely 1993-ban alakult a Karitász szervezésében Bella Lászlóné kezdeményezésére, amelynek elsősorban a népi kismesterségek (kosárfonás-csuhézás, stb.) felelevenítése, illetve a munka nélkül maradt emberek foglalkoztatása volt a célja. Később a tagok cserélődése után folyamatosan nőiesebb kézimunkák készültek. Foglalkoztunk kötéssel, szövéssel, horgolással, majd egy újabb „szerelem” a foltvarrás vette át a főszerepet.

Az alapító tagok közül kevesen maradtak, de kibővült a csapat jelenleg 15 főre. A tagjaink közül 3 fő tagja a Székesfehérvári Korona Foltvarró Körnek, valamint a Magyar Foltvarró Céhnek.
Palkovics Ferencné jegyzetéből kiderült, hogy már 1993-ban készítettek ajándékokat nyugdíjasoknak, gyerekeknek.
A Karitász által szervezett bálokra 1996 óta rengeteg tombolatárgyat készítettünk, ezen kívül a többi szervezet báljára is évek óta adunk tombolába nyereménytárgyakat.
Az általunk készített takarók árveréséből befolyó összegeket jótékony célra ajánlottuk fel.

A Szent György Napokon kiállításaink:
1999-ben a Református Nőszövetséggel közös kiállítást szerveztünk
2001-ben nagy sikerű önálló kiállításunk volt a helyi kastélyban.
2004-ben a Székesfehérvári Korona Foltvarró Körrel közösen nagy sikerű kiállításunk volt
2005-ben a Franciaországi barátainkkal közös kiállítást szerveztünk
2006-ban 12 fő meghívást kapott Franciaországba, ahol Monoble református templomában a vendéglátóinkkal és egy párizsi foltvarró csoporttal közös kiállításon mutatkoztunk be.

2005 óta a faluban megrendezett „nyárvégi mulatságokon” rendszeresen részt veszünk, kézműves foglalkozással.
2007-ben kiállítást rendeztünk az Abai és Csókakői Idősek Otthonában.

A húsvét és karácsony előtt szervezésre kerülő kézműves napokon foglalkozást tartunk évek óta. A helyi önkormányzattól kaptunk az ITKE által 2×5 000 Ft támogatást e foglalkozások anyagköltségére, melyekről az ITKE-nek elszámoltunk.
Jánosi Zoltánné és Haász Józsefné évek óta Kincsesbányán is tart foglalkozást és bemutatót.

Adományokat és ajándékokat készítettünk több helyre: Iszkaszentgyörgyön az Általános Iskolának a Polgármesteri Hivatalnak, Gula Miklósnak, Székelyudvarhelyi és a Dévai
Gyermek Otthonok, stb. számára.

Kövecsesné Zóka Erzsébet
műhely vezetője

[Nincs ilyen galéria]

Foglalkozások


Közös munkák


Kiállításaink

Szent-György Napok 2009, Pappenheim kastély


Kapcsolataink


Tagjaink

Vezető:

  • Kövecsesné Zóka Erzsébet

Tagok

  • Bodáné Fenyves Zsuzsanna
  • Csepi Ferencné “Marika”
  • Dunaszegi Ildikó
  • Durmits Ferencné “Ilus”
  • Fülöpné Nagy Anikó
  • Haász Józsefné “Pannika”
  • Jánosi Zoltánné “Marika”
  • Nagypál Béláné “Ari”
  • Miller Sándorné “Marika”
  • Palkovics Ferencné “Marika”
  • Pallag Andrásné “Marika”
  • Sajgóné Major Edit
  • Sumitsné Varga Mária “Marcsi”
  • Szabó Istvánné “Erzsi”
  • Szántóné Bányai Szilvia
  • Varga Ferencé “Marika”
  • Varga Imréné “Rózsika”