Telefon:
- 22 441 132
- 06 20 507 40 44
E-mail:
- medveczkyborka @ gmail.com
Az Iszkaszentgyörgyi Református Gyülekezet és templomának története
- Iszkán már 1300-ban kőtemplom áll, melyet az akkori viszálykodó földesúr 1370-ben leromboltat és Szentgyörgyön ismét felépíttet. E falak között minden bizonnyal már az Evangéliumot is hirdették protestáns prédikátorok.
- 1543-ban Fehérvár török kézre kerül, feldúlják a környező falvakat, Szentgyörgyöt is. A templomot elpusztítják és két évszázadon át romokban hever. Az erdőkből visszatérő ősök csak üszköt találnak és itt építik fel sövényből, fából torony nélküli templomukat.
- 1606-tól már folyamatosan ismert a református lelkipásztorok neve.
- A Rákóczi-szabadságharc idején a templom is megrongálódik, a bujdosásból visszatérő gyülekezet a templom északi falát ekkor kőből építi fel.
- 1721-től már anyakönyvezik az újszülötteket és a halottakat.
- 1781-ben megjelenik a Türelmi Rendelet, amely a protestánsoknak is megengedi a templomépítést, de torony, harang és utcára nyíló ajtó nélkül. Az ekkor 450 lelkes virágzó gyülekezet még ebben az évben hozzáfog új temploma építéséhez és 1782-ben be is fejezi.
- 1790-ben a “szegények” háza helyén felépítik a tornyot.
- 1827-ben már bővítik a templomot és ekkor építik a kehely formájú szószéket is.
- 1868-ban a templom és minden egyházi épület leég, de még az év során renoválják.
- 1869-ből való a középső harangunk, amely a legrégebbi. Társát az első világháború vitte el.
- 1911-ből való az orgona és a karzatok. Ekkor még a karzatok a szószékkel szemben is megvoltak.
- 1927-ben két harangot öntet a gyülekezet és ekkor készül el a lábas szekrény formájú úrasztala is.
- A második világháborúban a németek ágyúzása folytán a templom tornya részben, az orgona egészében elpusztult. Az oroszok a parókiát gyújtották fel és történelmi értékű kelyheink, 250 éves anyakönyveink mind elpusztultak. Ezekben volt feljegyezve a szülőfalunk beli két tudós professzor, az 1760-ban született Mándi Márton István pápai professzor az ellenreformáció után a pápai főiskola újjászervezője és újjáépítője. A másik tudós az ő testvére: József, bécsi professzor.
- 1948-ban a templomot, 1950-ben pedig a parókiát építik újjá.
- 1998 óta a gyülekezet lelkipásztora Gáll Attila.
- 1999-ben a gyülekezet renoválja a toronysisakot.
- 2000-ben gyülekezeti és ifjúsági helyiséget építenek.
- Az egyházközség vezető testülete a Presbitérium. A Presbitérium tagjai: Gáll Attila lelkipásztor, Szonda János gondnok, Fodor András, Kovács Árpád, Kovács Gyula, Kovács Péter, Ölveczky Csaba, Pojányi Balázs, Salamon János, Tarnai László presbiterek. Tiszteletbeli presbiterek: Tóth Sándor, Németh Gyula, Kováts Gyula, Bozsoki Gyula.
- Az iszkaszentgyörgyi Református Egyházközségben hosszú időn keresztül működött egy nőegylet, Lórántfy Zsuzsanna néven. A rendszerváltást követően, 1992-ben az akkori lelkésznő, Lakatos Tiborné közreműködésével a Nőszövetség újjáalakult.
- A gyülekezet diakóniai-szeretetszolgálati munkáját a Nőszövetség végzi. Elnöke Vadász Józsefné Ilonka néni, titkára Tóthné Lázár Csilla.
- A Nőszövetség kiemelkedő alkalma a Karitásszal közösen szervezett évenkénti jótékonysági bál. Másik fontos esemény az évenként megrendezett konfirmandus találkozó, amikor a gyülekezetben konfirmáltakat hívják vissza egy szeretetvendégséggel egybekötött istentiszteletre. Ezen felül betegeket látogatnak, karácsonyi csomagokat készítenek, templomot takarítanak és hosszan lehetne sorolni áldott tevékenységüket.
- A gyülekezet ad otthont a Kék Kereszt Egyesület iszkaszentgyörgyi csoportjának. Vezetője a helyi körzeti orvos, Dr. Kisari Eszter.
- Az egyházközség fontosnak tartja a külkapcsolatok ápolását. A romániai Fugyivásárhely (Osorhei) református gyülekezetével van testvéri kapcsolatunk már 1998 óta: többször látogattunk hozzájuk, illetve fogadtunk vendégeket. Baráti szálak fűzik a gyülekezet ifjúságát a grenoble-i református gyülekezet ifjúságához, valamint kibontakozott egy minden korosztályt átfogó testvéri kapcsolat a franciaországi Vergeze református közösségével.
- 2006 óta a gyülekezet lelkipásztora Gállné Medveczky Borbála





T. Lelkésznő!
Köszönöm a kimerítő választ, sajnálom hogy így történt, de valamit legalább megtudtam hazánk kis darabjának történelméből.
Üdvözlettel Koknya Sándorné
Kedves Asszonyom!
Kérést sajnálatos módon nem tudjuk teljesíteni.
A II. világháború során a parókiát felgyújtották, a nagyértékű anyakönyvek, egyházi dokumentumok sok mással egyetemben megsemmisültek.
A régiek elmondása szerint az orosz katonák átkutatva a parókia pincéjébe menekült asszonyok, gyerekek csomagjait, a bábaasszony bőröndjében a vőlegénye magyar altiszti egyenruháját megtalálva és azt német uniformisnak nézve, dühökben felgyújtották az épületet. Így az 1945 előtti anyakönyvek megsemmisültek.
Ajánlom ugyanakkor figyelmébe Németh Gyula nagytiszteletű esperes urat, balatonkenesei lakost, aki élő “történelemkönyv”. Tisztelettel: Gállné Medveczky Borbála, lelkész
T. Iszkaszentgyörgy!
Megtaláltam dédanyám születési anyakönyvi kivonatát, amin szerepel az Ő szüleinek neve és hogy reformátusok. Sajnos születési dátumuk nincs feltüntetve. Érdeklődöm, hogy van e
lehetőség arra hogy az anyakönyvben megnézzem hogy Ők is Iszkaszentgyörgyön születtek e és mikor. Valószínű hogy igen, mert nagyon sok keresztszülő van felsorolva a dédanyám anyakönyvi kivonatán, ami talán jelentheti azt, hogy régen ott lakhattak, sok ismerősük, rokonuk volt.
Örülnék ha valamit megtudhatnék róluk. Dédanyám 1853-ban született. Válaszukat előre is köszönöm
Koknya Sándorné