Translate

Kinézet

Betűméret

Duzzogó fürdő

A Duzzogó fürdő

A Duzzogó-forrás századokon keresztül ontotta az állandóan 28°C-os, értékes ásványi sókat tartalmazó vizet. Az egzotikus környezetű fürdőt Pappenheim Siegfried gróf építtette az egykori Atya nevű falu felé vezető út mentén.
Ekkor még meleg vizű forrásokban bővelkedett a környék. A Forrófői és a Duzzogói források egy forrásrendszert képeztek, az erdőben több apró forrás tört fel szabadon az égerfák között. Télen szinte gőzölgött az erdő ezen a részen. A források hozamára jellemző, hogy három malmot is meghajtott a vizük.

A fürdőt másfél ölnyi magas, borostyánnal futtatott kőfal vette körül. Belül a fal mentén rózsalugas futott körbe. A déli oldalon kőből épült, vadszőlővel futtatott öltözők voltak. A falba és az egyik pihenőbe római köveket építettek.

Az ovális alakú medence 20-25 méter hosszú, 10-15 méter széles és 130-160 cm mély volt, amelynek alján sima folyami kavicsok közt tört fel a víz. Ez táplálta egy csövön keresztül a gyermekmedencét is, majd a felesleges víz egy zsilipen távozott egy halastóba.

A fürdőt vadgesztenyék, fenyők, kőrisek, nyárfák, jegenyék tették árnyékossá.

Az 1950-es években az intenzív bányászat miatt a források sajnos elapadtak. A medencét azóta gyomok és bokrok nőtték be.

Be kell jelentkezni egy hozzászólás beküldéséhez

Login



Szavazás

Használ Ön hírcsatornákat? (RSS, Atom)

  • Nem tudom mi az. (75%, 3 Votes)
  • Igen. (25%, 1 Votes)
  • Nem. (0%, 0 Votes)

Total Voters: 4

Időjárás

Iszkaszentgyörgy
2010. szeptember 8. szerda, 02:12
Záporok
Záporok
13°C
Hő-érzet: 9°C
Nyomás: 1014 mb
Pára: 93%
Szelek: 11 km/h ESE
Széllökések: 22 km/h
Napkelte: 6:14
Napnyugta: 19:14
Előjelzés 2010. szeptember 9. csütörtök
nappal
Záporok
Záporok
22°C
Szelek: 7 km/h N
Széllökések: 18 km/h
éjszaka
Változó felhőzet
Változó felhőzet
13°C
Szelek: 11 km/h NW
Széllökések: 29 km/h